Skip to content Skip to footer

Referenciák

Visszajelzések - immár anyukáktól

„Az esküvőnk után nem sokkal úgy döntöttünk, most már bármikor jöhet a baba. Nagy szeretettel vártuk, bár tudtuk, hogy a pajzsmirigy alulműködésem miatt türelmesnek kell lennünk. Habár gyógyszerrel kezeltek, tudtam, éreztem, hogy emögött a betegség mögött is – mint minden testi baj hátterében – lelki problémák állhatnak. 6 hónap után kezdtem türelmetlen lenni, mint minden szerelmes, boldog asszony, aki babát szeretne és elkezdtem a megoldás után keresgélni, először az interneten. Rátaláltam Krisztina honlapjára (www.babatakarok.hu), ami minden részletre, módszerre kiterjed a gólya késésével kapcsolatban. Nagy örömmel láttam, hogy könyvet is írt a témában. Megrendeltem, nagyon hamar kiolvastam, és ez rádöbbentett, mennyi minden állhat a fogamzás késésének hátterében! Miután végeztem a könyvvel (amiben sok-sok részt aláhúztam és újraolvastam, mert éreztem, hogy rám vonatkozik), felkerestem Krisztinát, és megkértem rá, menjünk végig a Babahívogató Programon is. Egy évvel az esküvőnk után, nyáron, júniusban kezdtük el a 6 alkalmas programot, és már az első találkozáskor éreztem: ez nekem való, mintha nekem találták volna ki. Krisztina amellett, hogy egyértelműen otthon van a témában, rendkívül felkészült, átgondolt programon vezet végig minket, babára vágyó nőket, szinte kézenfogva, segítve. (És remek hangulatban, tele női energiával!) Már a 2. ülésünk utáni héten megjelent a várva várt két csík a terhességi teszten, röpködtem örömömben! Ennek ellenére arra kértem Krisztinát, folytassuk a terápiát, mert érzem, rengeteget épülök belőle lelkileg. Igazam lett, sok csontvázat kiástunk a múltamból, foglalkoztunk például a szüleimmel való rossz kapcsolatommal is. A pajzsmirigy alulműködésem lelki hátterére is rávilágított, úgyhogy végre választ kaptam arra a sok kérdésre, ami nyugtalanított korábban. Én úgy érzem, problémáink fele már azzal elmúlik, ha rájuk világítunk egy reflektorral (mintha megijednének a fénytől!), hát még ha dolgozunk is rajtuk! Már várandósságom 8. hónapjában járok, és hatalmas szeretettel és örömmel várjuk kislányunkat, Lillácskát. Szívem mélyéig hálás vagyok Krisztinának, aki hozzásegített ehhez a boldogsághoz! Minden babát tervező bajtársnőmnek szívből ajánlom Őt, a könyvét, és a Babahívogató Programot! (Időközben Lillácska márciusban megszületett, csodaszép kislány. – kiegészítés – Szeghy Krisztina)”

Zsuzsi, 35 éves anyuka

„Te nagyon jól tudsz szimbólumokban rajzolni” – mondta egyik alkalommal Kriszti. Hogy én rajzolni? Ez idáig számomra elképzelhetetlen volt. Az első találkozásunkkor meg is ijedtem egy kicsit, hogy itt majd mindenféléket kell rajzolni, de egy pár alkalom után már vártam, hogy tollat ragadhassak. Ez csak egy azon dolgok közül, amire a Babahívogató Program hatással volt. Beszélgetéseink legfontosabb üzenete számomra az volt, hogy nézzek szembe a múlttal, bocsássak meg, engedjek el és mondjak köszönetet. Miután ezeket – könnyezve – megtettem, egy hatalmas tehertől szabadultam meg. Egy láthatatlan erővel küzdöttem, és én jöttem ki győztesen. Három hónappal a program befejezése után megtörtént az, amiért Krisztihez fordultam, amire már évek óta vágytunk, teherbe estem. A mai napig nagy szeretettel és hálával gondolok vissza a beszélgetéseinkre, az őszinte, felszabadító légkörre. Köszönöm, köszönjük Kriszti!” (2018 elején megérkezett Kati gyönyörű kisfia: Domi 🙂 – kiegészítés: Szeghy Krisztina)

Kati, 32 éves

„Krisztina a Babahívogató Program során abban segített, hogy meglássam azt, a problémát sohasem önmagában kell keresni és orvosolni, hanem tágabb látókörben érdemes vizsgálni. Ha egy adott életterületen, pl meddőség, gyermek kérdés vmi nem működik, akkor lehet több terület sem működik jól. Együttesen érdemes áttekinteni és megoldást találni rá. Nekem Krisztina az önbecsülésem, önértékelésem és nőiességem megerősítésében segített. A beszélgetések közvetlen hagulatban, személyiségemhez igazodva szeretetteli hangulatban zajlottak. Érdekes volt megismerni önmagamat belülről sokkal mélyebben, visszatekinteni a múltamba, családomat és a kapcsolataimat megvizsgálni. Béklyóként estek le rólam a lelki terhek az egyes felismerésekkel és fokozatosan megerősödtem lelkileg. Nagyon sok segítséget kaptam, megnyíltak előttem ajtók az életben, és még abban az évben, 44 évesen, ötödik lombikra megérkezett a várva várt gyermekáldás is.Problémamentes áldott 9 hónap után kisfiunk megérkezett, egészséges, gyönyörű, ma már hat hónapos.Nagyon köszönjük a sok segítséget, azóta is tartjuk a kapcsolatot, mindenkinek meleg szívvel ajánlani tudom, keresse fel Krisztát.”

Zsuzsi, 44 éves

„Sok mindent kipróbáltam: gyógyteát ittam, talpmasszázsra is elmentem (biztos van akinek ez bejött, de én már nevettem magamon, hogy hogy is gondolhattam, hogy majd ettől jön a gólya 🙂 ), és csináltam azt a tornát is, ami után nem szabad lezuhanyozni… mégis az asszisztált reprodukciós osztályon kötöttem ki a párommal. Mindenkinek azt kell megtalálnia a kisbabához vezető úton, amire neki szüksége van – és lehet, hogy valakinek a talpmasszázs az, de nekem nem az volt. Valahol éreztem – mert szerintem ezt az ember érzi, de nehéz bevallani – hogy szükségem van segítségre. Mindent lehet, csak akarni kell, ezt régóta tudom – és ahhoz kellett a segítség, hogy valóban, gátlások és félelem nélkül akarjam a kisbabánkat. Egy önismereti kurzusnak is fel lehet fogni, ami segített, hogy bizonyos dolgokat más szemszögből is lássak, és talán csak ennyi kellett. Az is tetszett benne, hogy egy behatárolt időtartam alatt végzi az elemzést és értékelést, nem mint a legtöbb pszichológus (vagy talpmasszőr), hogy „hát nem tudni, hogy meddig kell járni hozzá, mert ez személyiség és probléma függő stb.” – épphogy nem mondják hozzá, hogy „hát ezt addig el akarom húzni, ameddig csak bírja a pénztárcád, hiszen a megoldást úgyis neked kell megtalálod, nekem meg az az érdekem, hogy ez minél később történjen meg”… Kriszta egy következetesen felépített programon vezet végig, magamon is meglepődtem, de rengeteget beszéltem, ő pedig pont ott és akkor szólt közbe, amikor kellett, és pont azt mondta, amit kellett, ami más megvilágításba helyezte az elhangzottakat, és amitől esetleg féltem, már nem tűnt ijesztőnek, és ami talán a legfontosabb: sikerült jobban megismernem önmagamat. Minden alkalommal megkönnyebült a lelkem, minden héten alig vártam, hogy mehessek. Minden babát tervezőnek ajánlanám, nem csak azoknak, akiknél – ahogy ő mondaná – késik a baba. És ahogy vége lett a Babahívogató programnak, a kisbabám nem késlekedett tovább…”

Andi, 33 éves

„Egy izgalmas belső utazás volt a Krisztával történt beszélgetések sorozata. Mindig vártam az újabb találkozást, mert szerettetem a felmerült kérdéseket és a játékokat, teszteket, amiket együtt csináltunk. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne új összefüggéseket meglátni és megérteni a saját életével kapcsolatban. Nekem legalábbis ebben nagy segítségemre volt, és most is hálás szívvel gondolok vissza a találkozásainkra. Ráadásul pár hónappal később hozzánk is bekopogtatott a várva várt gólya” (Anna és Peti most 2018. áprilisában már 7 hónaposak. 🙂 – kiegészítés – Szeghy Krisztina)

Timi, 31 éves (7 év után lett várandós)

„Elnézésed kérem, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de ennek oka volt. Mégpedig, hogy alig értünk végig az utolsó beszélgetésen megtörtént a csoda 🙂 Viszont vártam, hogy bizonyosságot nyerjek, hogy igazából milyen nemű a picúr. Elmondhatom immár félidőben járok és kisfiút hordok a szívem alatt. Az élet furcsa dolgokra képes, ugyanis éppen a tetőfelújítás kellős közepén érkezett hozzánk az új élet. Illetve pár héttel később, amikor még semmit sem sejtettem, egy egész napos motoros vezetéstechnikai tréninget is végigcsináltunk, immár együtt. Én magam biztos vagyok benne, hogy nekem azok a beszélgetések kellettek veled, hogy bizonyos gátak feloldódjanak. Talán az is kellett, hogy „amikor nagyon kell koncentrálni” elterelődött a figyelmem, nem volt időm rágörcsölni, túlagyalni. Egy biztos, én május eleje óta, amikor pozitív lett a teszt, olyan földöntúli boldogságot és mérhetetlen megkönnyebbülést érzek, amit nem lehet szavakba önteni. Talán azzal, hogy feltártuk ezeket a múltbéli okokat illetve béklyókat, olyan energiákat szabadítottunk fel, amelyek kellettek a kis élet megfoganásához. Szeretném neked megköszönni az erőt, amit adtál és a munkád! Kívánok neked további sikereket az életben!” (Időközben megszületett a képen látható úriember, Kornél. 🙂 – kiegészítés – Szeghy Krisztina)

Kriszti, 28 éves (20 hetes kismama)

„Szívből ajánlom Mindenkinek a Babahívogató Programot, nagyon örültem, hogy részt vehettem a 6 alkalmas konzultációkon Krisztivel. Minden alkalommal közelebb kerültünk a megoldásokhoz, olyan lelki problémáimra, amit azt hittem, hogy már megoldottam vagy már nincsenek Rám hatással, de ott lebegtek a felszín alatt. Sok mindenre sikerült fényt deríteni és megoldási javaslatot tenni. Elindultam egy jobb és nyugodtabb úton egy üres hátizsákkal a hátamon. Egy biztos a sikeres baba projekthez nem csak az egészséges fizikai állapot feltétel, hanem a lelki stabilitás és egyensúly is, amit sikerült megkapnom. Most már várom türelmesen, hogy mikor fog bekopogtatni a Gólya Hozzánk…” (2018. júliusában megérkezett a képen látható csodaszép kisfiú, Lali 🙂 – kegészítés: Szeghy Krisztina)

Gabi, 34 éves (3 év próbálkozás után lett kismama

„2015-ben, 4 év sikertelen babavárás után próbáltuk ki ezt a programot. Sokat jelentett, hogy az első beszélgetésen a párom is részt vett és már akkor is sok minden kiderült, hogy ki mit gondol és benne is elindult valami. Minden alkalommal elkísért és neki is volt ideje egy kicsit megállni és gondolkodni várakozás közben. Számomra egyértelműen hasznos volt nem csak az összegzés, hanem az alkalmanként megosztott gondolatok és a kérdések amelyek közben felmerültek bennem. Sokan nem mernek ilyen dolgokat kipróbálni és nekik üzenem, hogy lehet nem a program után egy héttel jön az eredmény, de valamilyen irányba el tud mozdulni az ember és nem csak topog egy helyben. És igen: érdekesség 2016-ban megtörtént a csoda és úton van, várjuk és biztos vagyok benne, hogy ennek a programnak is köze van hozzá. Még a párom is így gondolja, hogy ezek a foglalkozások jobban megérték a pénzt és energiát mint bármi egyéb. Utólag is hálás vagyok Kriszti türelméért, segítségéért és mindenkinek ajánlom egy próbát megér.” (Időközben megszületett Bálint. 🙂 – kiegészítés: Szeghy Krisztina)

Ibolya, 36 éves (21 hetes kismama)

„Kedves Kriszti!Ne haragudj, hogy ilyen sokára válaszolok. Az utóbbi hónapokban nagyon felgyorsult körülöttem minden, ezért egy kis túlzással szinte csak enni és aludni jutok haza. Pedig már én is régóta készülök Neked írni. Az együtt töltött órákat nagyon élveztem (ismerősnek is ajánlottam már, hogy keressen fel Téged), jó volt kibeszélni magamból az érzéseket. Egy kicsit meglepő volt számomra, hogy elsősorban a gyerekkor kapta a fő hangsúlyt a beszélgetéseknél, és ahogy az összegzésből is kiderült, mennyi mindenre lehet hatással, amikre az ember nem is gondolna. Lezárni magamban a korábbi dolgokat még nem sikerült, az még hosszú-hosszú folyamat lesz, amin még sokat kell dolgoznom. Hogy mennyire volt hasznos a Babahívogató Program? 100%-osan :), aminek a gyümölcsét (egy kisfiút) június végén már a kezünkben is tarthatjuk. Ez az egyik oka, hogy mostanában szinte semmi időm nem marad. Vizsgálatok (tökéletesen fejlődik), bababoltok, úristen mit kezdek majd egy gyerekkel…, de jó, hogy összejött… Tehát hol a fellegekben járok, hogy kétségbe esem, hogy hogyan fogok én ellátni egy gyereket.:) Köszönök még egyszer mindent!Szeretettel: Ági”

Ági, 30 éves (2,5 év próbálkozás után lett kismama)

„Igaz nem olyan rég vártuk a gyermekáldást, de kezdtem egyre csalódottabb, görcsösebb és türelmetlenebb lettem. Bár úgy gondoltam, hogy ez teljesen rendben van, hisz ki ne lenne az? Viszont párom úgy gondolta, talán jobb lenne, ha segítséget kérnénk. Beláttam, igaza van. Ekkor kerestem fel Krisztit, ki kedvességével és szeretetteljességével, segített felkutatni lelkemben azokat a gátakat, melyek igaz jelen voltak életemben, tudtam róluk, de sosem tudatosult, hogy igazából visszafognak abban, hogy igazán önmagam lehessek. Nehéz volt szembenézni ezekkel. Hirtelen összekuszálódott minden. Mostanra viszont minden világossá vált. Tudom mit kell ’tennem’. Hogy lehetek igazán ’én’, hogy lehetek egyszer Anya. Igaz még nincs Gyermekünk, de elindultam egy olyan úton, melyen egyre jobban érzem magam, kiteljesedtem és nem mellesleg, ahol egyre közelebb kerültünk Párommal egymáshoz. És mikor megjön Gyermekünk, egy érzelmileg stabil lábakon álló Családba fog érkezni. És ezt nagyon köszönöm, Kriszti! :-)” (2018. év elején megszületett a képen látható csodaszép kislány: Regina. 🙂 – kiegészítés: Szeghy Krisztina)

Zsuzsi, 37 éves (2,5 év után lett édesanya)

„Kedves Kriszta! Szeretnénk köszönetet mondani Neked, amiért Te is segítettél abban, hogy beköltözzön hozzánk is egy várva várt, pici élet! Jó ideje próbálkoztunk már a férjemmel, míg végül a meddőségi kezelés mellett döntöttünk. Bőven voltak fizikai okok is a háttérben, mégis úgy éreztem, kellene még egy kis segítség. Krisztát és a kisfiát már régebbről ismertem, és emlékszem, már az első találkozáskor felfigyeltem a munkássága témájára. Több embernek is ajánlottam már őt. Míg végül nyáron én kezdtem bele a Babahívogató Programba, közben szeptember közepén nekikezdtünk az inszemináció menetének. Az első alkalom sikertelen volt, de rögtön kezdtük a következőt. November 5-én volt a Program utolsó állomása, a kiértékelés, megbeszélés. Izgultam miatta,és nagyon kíváncsi voltam. Kriszta akkor számomra új, és fontos összefüggéseket tárt fel, melyeket jól átrágtam magamban. Majd rá két napra, november 7-én volt az újabb inszemináció, és mellé az ítélet: Ha nem sikerül, jön a lombik! Az ezután következő nehéz, idegőrlő, sokszor mélypontokkal tarkított két hét várakozás alatt is mindig kaptam Krisztától pár bátorító szót. Velem izgult, velünk drukkolt. Majd november 20-án nem bírtam tovább várni, és vértesztet csináltattam…..És akkor ott volt Ő! Gyönyörű HCG értékkel jelentkezett, melyet matematikai pontossággal dupláz azóta is két naponta. A férjemmel felváltva sírtunk és nevettünk, én szinte sokkot kaptam az örömtől. Azóta a reggeli rosszullétek és a gyakori émelygés is megerősíti, hogy bizony a babánk beköltözött a pocakomba. December 4-én lesz az első UH, melyen már talán láthatjuk/sejthetjük is Őt. A szívverését majd egy-két héttel később láthatjuk csak, pont tökéletes mozi lesz szentestére a családunknak. Azt hiszem ez lesz eddigi életünk legszebb karácsonya, mert már a babánk is velünk lesz, akármilyen picurka is még. Hálával és szeretettel: Dóri és Peti”” (2019. júliusában megszületett a képen látható csodás kisfiú: Marci 🙂 – kiegészítés: Szeghy Krisztina)

Dóri, 38 éves, 2018. júliusban kezdte a Babahívogató Programot

„Szia Kriszta!Mikor befejeztük a programot kérted, hogy ha van kedvem írjak pár szót. Nem vagyok a szavak embere, ezért nem is írtam eddig. Igazából nem tudtam mit is írjak, hogyan is írjam le az érzéseimet. Most így 1 év elteltével ahogy nézem a gyerekeimet, már úgy érzem össze tudom szedni a gondolataimat, és megfogalmazni mit is adott nekem a programod. A mi történetünk röviden, 3 év próbálkozás, 6 inszemináció, 2 sikertelen lombik. Minden orvosi kivizsgáláson átestünk amin csak lehet. Minden rendben volt orvosilag. Az orvosok is értetlenül álltak az eredményeinket látva, a két sikertelen lombikot végképp nem értették. Mivel minden vizsgálaton át estünk, és sokat olvastam a lelki gátló tényezőről ezért utolsó próbálkozásként megvásároltam a könyvedet. Kicsit szkeptikusan, kicsit bizakodva, izgatottan vágtam bele. Nem tudtam, hogy csalódni fogok-e vagy épp meglepődni és esetleg saját magamra ismerni benne. Abban viszont biztos voltam, hogy ha az elején nem is, de 3 évvel a hátunk mögött, már biztosan van lelki tényező is. A könyv rettentően tetszett, december végére el is olvastam. A könyvnek köszönhetően más szemmel, más érzésekkel vágtam/vágtunk bele a 3. lombikba. És az elhatározás is megszületett hogy 2019. januárban jelentkezem a Babahívogató programodra is. Nagyon élveztem a találkákat. Mindig vártam, hogy egy-egy alkalomra milyen “feladatokkal” készülsz. Közben zajlott a 3. lombik. Még nem értünk a Babahívogató Program végére amikor már tudtuk, hogy ez sikeres. Óriási öröm volt, hogy nem is egy, hanem két baba van a pocakban, majd kiderült, hogy 3. Mekkora csoda, gondoltuk! És valóban az! Hogy a könyv segített-e, vagy a személyes találkozások nem tudom. De az biztos, hogy lelkileg feltöltődtem a programod által, te általad. Legyőztem a tudat alatti félelmeimet, nyugalommal tudtam várni a fejleményeket. Örömmel tudtam végig csinálni az utolsó lombikot, mintha tudat alatt tudtam volna hogy ez most sikerül.Tudtam, hogy mindent megtettem amit lehet, tudtam hogy most már lelkileg is fel vagyok készülve egy pici lélek, egy pici emberke érkezésére.Azóta megszülettek a hármas ikreink, makk egészségesek! Óriási boldogság! Csodálatosak!Csak nézem őket és tudom, hogy erre a hatalmas csodára vártunk!És meg érte várni!Nagyon köszönöm neked a segítséget, hogy segítettél lelkileg felkészülni erre a csodára!Puszi: Brigi””

Brigi, 31 éves, 2019. tavaszán fejezte be a Babahívogató Programot

„Kedves Kriszti! 2020.01.24-én fejeztük be a Babahívogató programot. Pont utána volt az utolsó inszeminációm. Folyamatosan mantráztam, meditáltam amit tanácsoltál és láss csodát beköltözött a szívem alá a mi kis csodababánk. Most vagyunk 9 hetesek. Nem tudom neked elégszer megköszönni a sok beszélgetést, tanácsot amit kaptam tőled a találkozásaink alkalmával. Megkaphattuk azt a boldogságot, amire vágytunk, és ezt neked köszönhetjük. Puszi Marianna (2020. őszén megszületett a képen látható gyönyörű hercegnő: Boglárka. 🙂 – kiegészítés: Szeghy Krisztina)”

Marianna, 38 éves, a negyedik inszemináció sikerült

„Kedves Kriszti! Képzeld, ma reggel pozitív lett a tesztem! Így szerintem nem kell folytatnunk a közös munkát. Úgy látszik, ennyi is segített. 🙂 Nagyon köszönöm neked! Örökké hálás leszek! Isten áldjon meg téged és a családodat!”

Réka, 2020.03-ban a 3. alkalom után várandós lett, és nem folytatta a programot.:)

„Kedves Kriszti,Körülbelül 3 éve találkoztunk először, végig csináltuk a Babahívogató Programot, nagyon vártam a találkozásokat minden alkalommal. Részemről a program “lezárása” önmagában nem jelentett megoldást, az inkább a változás kezdete volt. Sok dolgot helyre kellett tennem magamban, de sikerült. Felmondtam a munkahelyemen és a szívemre hallgatva ösztönből választottam az új lehetőségek közül. Az új munkahelyemen újra elismerést kaptam, szakmailag kibontakoztam és nagyon sok utazásban és élményben volt részem. Másfelől a magamban hurcolt feldolgozatlan dolgokat is a helyére kellett tennem, azt hiszem ez is sikerült. A sokat halogatott esküvőre is sor került még a lányom születése előtt, nagyon örülök hogy belevágtunk. Azt hittem, hogy ez nem fontos nekem, de egyszer azt fogalmaztam meg magamban, hogy amennyiben egyszer lányom lesz, szeretném ha fontosnak tartaná az esküvőt/házasságot. Ekkor villant be, hogy ezek az én saját vágyaim, bele is vágtunk a szervezésbe és fél év múlva már házasok voltunk. Újra rá kellett jönnöm, hogy nagyon fontos hogy saját magunkat rendbe tegyük, különben a saját vágyainkat/frusztrációnkat könnyen a leendő gyermekre vetíthetjük. Persze nem lehetünk tökéletes szülők, de ez egy olyan alapelv amit továbbra is fontos dolognak tartok. Nagyon hálás vagyok hogy részt vehettem ezeken az alkalmakon, segített változni. Kisbabánk akkor fogant amikor tényleg eljött az idő. A program befejezése után szép időszak jött az életembe és örömmel osztom meg a hírt hogy szivárványbabánk nemrég megszületett, fogadj néhány képet sok szeretettel. 🙂 Kívánom hogy sok más nőnek is segíteni tudj, csodás dolog anyává válni :)”

Enikő, 33 éves (2021.09.)

Visszajelzések - leendő anyukáktól

„Szeghy Krisztinával a közös munkánk kicsit hosszabbra nyúlt, mint az általa eredetileg meghatározott időkeret – ennek oka, hogy bevallottan „nem vagyok egyszerű eset”. Ez alatt az idő alatt Krisztina végig figyelemmel és türelemmel volt felém, és a találkozásokat lezáró végső összefoglalás során nagyon sokrétű és mélyre ható összefüggéseket tárt elém a sorsomat és a személyiségemet illető elakadások kapcsán. Mindez maximálisan pozitív csalódás volt számomra – jóval többet kaptam, mint amit eredetileg vártam vagy gondoltam volna, mikor az interneten rátalálva segítséget kértem Tőle. Személyes élményem, hogy a Vele való közös munka nem csak hasznos, hanem kellemes is volt – az ott töltött időt tekintve éppúgy, mint hatásaiban: úgy érzem, az érzelmi életem felszabadult azt követően, hogy a segítségét kértem. Munkádat, figyelmedet ez úton is köszönöm!”

Annamária, 39 éves

„Ritkán éreztem olyan tehetetlennek és üresnek magam, mint a harmadik sikertelen lombik után. Aki ugyanezt az utat járja, pontosan tudja és érzi, hogy mire gondolok. Kriszta oldalára, ebben a lelki állapotban, teljesen véletlenül (és tudjuk, hogy véletlenek nincsenek) bukkantam. Elolvastam a babahívogató programot és még aznap jelentkeztem is rá. Hogy miben is segített Kriszti? Nagyon jól esett olyan valakivel beszélgetni erről, aki teljesen kívülálló, de a témában teljesen kompetens személy. A megbeszéléseken Kriszti mindig oldott és nyugodt légkört teremtett. Segített a dolgok mélyére ásni és szívből remélem, hogy ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy édesanya lehessek.”

Rita, 4. lombikra készültünk együtt – lelki oldalról

„Kriszta módszerére az interneten keresztül találtam rá. Elolvastam a könyvét („Ha lelki okok miatt késik a baba”) és éreztem, hogy személyesen is kell Vele találkoznom. A Babahívogató Program során sok minden világossá vált számomra, olyan dolgok is, amikről sosem gondoltam volna, hogy lelki gátja lehet a teherbeesésnek. Krisztának ez úton is hálásan köszönöm ezeket a beszélgetéseket, hogy teljes bizalommal fordulhattam hozzá és hogy rengeteget segített nekem. 😉 „

Eszter, 36 éves

„Bevallom őszintén, hétről hétre nagyon vártam az alkalmakat, mikor mehetek Krisztihez beszélgetni.:) Sok olyan dologra fényt derítettek ezek az alkalmak,amik napról napra segítették a vetélés és sikertelenség által felhalmozódott lelki sebeket begyógyítani. Kriszti tanácsaival és az általa adott házi feladatokkal pár hét alatt is sokat változott az életünk pozitív irányban! Úgy gondolom, mindenki megérdemel pár órát,amikor csak ő a fontos, és el tudja mondani a problémáit úgy, hogy nem csak meghallgatják, de segítenek is azokat megoldani. Mai napig fülemben csengenek Kriszti szavai,melyeket az utolsó alkalmon mondott, és ezek a szavak, tanácsok mindig erőt adnak, hogy pozitív tudjak maradni :).”

Nóri, 29 éves

„Abszolút örülök, hogy ràbukkantam, és hosszú töprengés utàn ràvettem magam, hogy részt vegyek a Babahívogató Programban. Összességében egy nagyon jó külső tükröt mutattàl meg saját magamról és családomról, melyet köszönök 🙂 A saját Önismereti utamon nagyon jót lendítettek a személyes hangvételű, bizalmas beszélgetések, úgy érzem sokat profitàltam belőle. Ami érdekes tapasztalàs hogy úgy érzem, az Édesanyámmal és a Bátyámmal való kapcsolatom javult azàltal, hogy talán így màr jobban megértem a nézőpontjukat. Bàr a Babóca érkezése még várat magàra, de remélem hamarosan már az Ő kis személyisége megértésén tűnődhetek ;)”

Zita, 35 éves

„A program előtt meglehetősen elveszettnek, kétségbeesettnek éreztem magam, a program után ez megváltozott. A beszélgetések, bármily nehéz témát is érintettek, jó hangulatban teltek, könnyen megtudtam nyílni. A segítségeddel a helyére kerültek a dolgok, az önvád, a düh, a harag helyett megnyugvást, összhangot érzek. Megtanultam, hogyan figyeljek magamra, hogyan kezeljem a nyomást, ezáltal összeszedettebb, tudatosabb lettem. Ez az érzelmi változás segített megoldani az emberi kapcsolataimban kialakult feszültséget is. Tudom, hogy sok minden vár még rám, de ennek a programnak köszönhetően van erőm folytatni és tudom, hogy jobb édesanyává válok.”

Kriszti, 31 éves

„Nem tudtam, mire számítsak, úgyhogy nagy izgalommal és reményekkel vágtam bele, és teljes mértékben megérte, és jó döntés volt. Már az nagyon sokat segített, hogy rengeteg dolgot ki kellett beszélnem, olyan kérdésekre válaszolni, amiket az ember nem tesz fel magának, vagy biztos nem olyan formában. Ezek nagyon sok érdekes gondolatmenetet indítottak el bennem, és ezáltal jobban megismertem magam. Jó volt visszajelzéseket kapni a félelmeimre, problémáimra és együtt megoldást találni. Az utolsó alkalom pedig nagyon sok mindenre ráébresztett, és sok mindenben megerősített, amit talán nem mertem bevallani magamnak se. Persze ez csak a kezdet, mert most kell igazán dolgoznom rajta, de a program nélkül nem jutottam volna el idáig. Akiben kicsit is felmerül a kérdés vagy igény, az ne gondolkozzon, mert csak pozitív eredménye lehet. Ami észrevétel lenne, hogy szerintem több alkalom is beleférne, persze, ez biztos személyfüggő, és biztos az is benne van, hogy tényleg nagyon jók voltak az alkalmak, de szerintem lehetne több is, hogy „lazábban” beleférjen minden téma.”

Petra, 31 éves

„Krisztivel folytatott beszélgetések sokat adtak nekem, igy más oldalról is megismerhettem a családomat és önmagamat. Felkészült, szakmailag hiteles embernek ismertem meg Őt. A változatos tesztek és érdekes feladatok, a beszélgetések mellett, egy izgalmas utazást is jelentettek. Nekem barátnőm ajanlotta, hogy ezzel csak több lehetek, bárhogy is alakul az életem. Köszönöm Neked Kriszti!”

Melinda, 41 éves

„Amikor az első lombik nem sikerült, tudtam hogy nem csak testileg, de lelkileg is meg kell vizsgálnom magam… Kerestem azt a módszert, és embert, amiben és akinek hinni tudok… Jött szembe sok Vajákos Biri, aura masszírozó, kígyóbűvölő, minden… 🙂 Mikor rátaláltam, megnéztem a videóit, olvastam gondolatait, hamar fel is kerestem. Az első perctől kezdve bíztam benne… És összehasonlítva az első alkalmat mikor nála jártam, amilyen az akkori énem volt, és a mostanit… hát zongorázni lehet a különbséget, pedig igazából az én életemben látszólag nagy drámák nem is voltak… Megértettem összefüggéseket az életemben, kapcsolataimat, a kis és felnőtt énemet. Ehhez az is kellett hogy az ő vezetésével őszintébb voltam magamhoz is mint valaha. Kriszti nélkül nem ment volna. Profi és közben ember. Empatikus, összeszedett. Azóta mi történt? Életemben először az volt a papíromra írva, hogy “terhes”. 41 évesen ezt átélhettem! Még akkor is ha a kicsikénk sajnos méhen kívül kuckózott be.De ott volt! Én pedig az úton. Sokkal közelebb magamhoz mint valaha voltam. Ha néha elgyengülnék, mert van ilyen, akkor tudom merre keressem a megoldást. Mert a nő bennem már tudja hogy hogyan élje meg magát, és azt is hogy nem tehet mást! 🙂 Köszönöm Neked!”

Móni, 41 éves (2019.09.)

Online konzultációs visszajelzések

„Az interneten bukkantam Kriszti weboldalára, ahol nagyon sok érdekes és jó tanácsot találtam azoknak a nőknek, akik már régóta babát szeretnének. Mivel én is ebben a helyzetben vagyok, és már minden vizsgálaton túl vagyunk a férjemmel,és minden rendben velünk, ezért úgy döntöttem, hogy nincs vesztenivalóm. Meg is rendeltem a „Ha lelki okok miatt késik a baba” című könyvét, és elolvastam. Olvasás közben folyamatosan azt éreztem, hogy mintha rólam szólna minden egyes mondat. Annyira magával ragadott,hogy úgy döntöttem, személyesen is szeretnék Krisztivel találkozni. Ez sikerült is, habár a személyes találkozó helyett skype-os videotelefonálás lett belőle, de ez cseppet sem vett el a hatásából. Sőt. Nagyon jókat beszélgettünk, sok mindenre rávilágítottunk az életemben, a lelkemben, mert hogy én is hittem és hiszek is benne, hogy ha testileg minden rendben, akkor csakis lelki gátja lehet a várandóságnak. Óriási megkönnyebbülést éreztem amikor ezeket átbeszéltük és nagyon hálás vagyok Neki, hogy ez az „utazás” megtörténhetett. Úgy gondolom, hogy most már jó úton vagyok és hamarosan beköszönt a gólya hozzánk is. Bátran ajánlom Őt minden nőnek, aki hasonló helyzetben van, mert néha hiába tűnik valami egyértelműnek, egyedül mégsem tudunk vele megbirkózni. Nagyon hiszek benne, hogy mindennek lelki oka van, ezért ha ott rendbe tesszük a dolgokat, nem fog elmaradni a várva várt „csoda”. És annyira jó, hogy vannak ilyen emberek, mint Kriszta, akik tudnak ebben segíteni nekünk, és nem kell a drága gyógyszereket vásárolni, hanem a legolcsóbb megoldással, és egy hiteles szakember segítségével magunk is megoldhatjuk a problémát. Ugyan ez időidényesebb, mint bekapni egy gyógyszert, de a hatása örökre szól, nem csak arra a pár órára, mint egy bogyónak.”

Andi, 38 éves (2019.03.)

„Mikor eldöntöttük a férjemmel, hogy kisbabát szeretnénk, 27 éves voltam. Tökéletes időzítés, gondoltuk. Nagyon boldog párkapcsolat, szeretetteljes családi háttér, jó munkahely. Természetesen mi is azt hittük, hogy azonnal érkezni fog hozzánk a gólya. Emlékszem, hogy már az első, sikertelen alkalommal el voltam keseredve, ami biztos, hogy a társadalmi elvárások és teljesítménykényszerem miatt volt. Azóta ez már lazult szerencsére. Aztán teltek a hónapok, évek, rengeteg vizsgálat, vitamin…. biológiailag semmi kimutatható probléma egyikőnknél sem. Utána ilyen torna, olyan méhpempő, ilyen lelki gyakorlat, olyan kezelés stb. Természetesen mindegyik után azt hittem, hogy na majd most. Közben rengeteg babaprojektes kérdés, amiktől már a falra másztam és mászok most is. 🙂 Tudtam, hogy lelki oka lehet csak a dolognak, de nem találtam a megfelelő megoldást. Több mint egy évem ment rá, mire rátaláltam Krisztire, aki igazából 6 alkalom alatt olyan párhuzamokat és összefüggéseket tárt fel az életemben, hogy csak lestem. Hol személyesen voltam nála, hol online konzultáltunk, mindig nagyon hamar elment az idő. A pár éves koromig történt változások, a szüleim válása, a nevelőapukám képbe kerülése és a mostani életem, személyiségem között igen nagy párhuzamok vannak. Több mindenre rájöttem már az évek alatt magammal és a gyerekvállalási kérdéssel kapcsolatban, de hogy miért vagyok olyan, amilyen, azt sosem tudtam. Eddig! Úgy érzem, hogy nagyon megkönnyebbültem mióta a felszínre kerültek ezek az összefüggések, úgyhogy rendkívül nagy köszönet és hála illeti Krisztit. Remélem mi is hamarosan szülők leszünk és újságolhatom a jó hírt Krisztinek! :)”

Dia, 30 éves (2019.11.)

„Már két éve próbálkoztunk sikertelenül a férjemmel, mikor eldöntöttem, a kezembe veszem az irányítást. Vizsgálatok tömkelege következett, és miután megállapították, hogy biológiailag mindketten makkegészségesek vagyunk, beláttam, a fejemben lehet a baj. Ekkor találtam rá Krisztire. Irigykedve, könnyes szemmel, ugyanakkor reménykedve olvastam a róla alkotott véleményeket és sikersztorikat, és bíztam benne, hogy egyszer én is ilyen izgatottan fogok írni leendő gyermekem érkezéséről. És a csoda valóban megtörtént: az üléseknek körülbelül a felénél járhattunk, mikor megjelent az a bizonyos második csík a teszten!Kriszti nagyon lelkiismeretesen és felkészülten bonyolított le minden konzultációt. Kérdései szakszerűek és mélyrehatóak voltak, beszélgetéseink változatosak, egy csomó érdekes feladattal megtűzdelve. Az online munka cseppet sem hátráltatott minket, az internetkapcsolat mindig kitűnően működött. A távolság ellenére sikerült kiépítenünk egy bensőséges viszonyt, és olyan volt, mintha egy barátnőmmel beszélgetnék, olyan dolgokról, amiket eddig másnak nem mondhattam el. Nemcsak a babával segített, hanem jobban megismerni önmagam. Egy érdekes belső utazást kísért velem végig, és olyan felismerésekkel, információkkal szembesített, amik a további életemre nézve is hasznosak. Mindenkinek ajánlom, aki befelé forduló, lelki típus, és nem fél dolgozni magán. A drága kicsi fiunk egyébként már öt hónapos a pocimban, és nagyon várjuk az érkezését!” (Alex 2020-ban meg is érkezett. – kiegészítés: Szeghy Krisztina)

Eszter, 32 éves (2019.11.)

„Kriszti egy nagyon szimpatikus, kiváló és empatikus szakember, akivel már az első találkozónk után olyan érzésem volt mintha már ezer éve ismernénk egymást. Sugárzó egyéniségének köszönhetően még a legdepisebb napjaimon is mosollyal fejeztem be az találkozónkat. Az online Babahívogató programon vettem részt, amivel kapcsolatban az elején nem voltak különösebb elvárásaim, azon kívül, hogy segítsen stabilabbá tenni a hónap bizonyos nehéz napjain, amikor a halvány reményből mindig keserves szomorúság lett. Kriszti strukturált módszerével sok mindenre derítettünk fényt a gyerekkoromból, illetve felfedeztem egy rég elnyomott álmom, a valódi hivatásom. A legnagyobb aha-élményem a találkozóink során az volt, hogy nem várhatom el a jövendőbeli gyerekemtől, hogy ő hozza meg számomra a boldogságot, ezért bátorságot vettem magamon, és beiratkoztam munka mellett egy második mesterszakos egyetemi képzésre. Közben nagyjából megbarátkoztam az inszemináció gondolatával (spermium minőség alapján papíron 4%-os esélyük volt természetes úton történő fogantatásra).Egy héttel az egyetemi nyitóünnepség után teszteltem pozitívat 🙂 Azóta kezdem lassan érteni, hogy miért hívják ezt valódi csodának. Szerintem utólag felesleges elemezgetni, hogy vajon miért pont most jött össze. Az viszont biztos, hogy a bababaváró időszak Kriszti irányadó segítsége nélkül egy sokkal kuszább és kétségbeejtőbb időszak lett volna. Nagyon hálás vagyok Kriszti segítségéért!””

Noémi, 8 hetes kismama (2020.03.30.)

„Nagy szeretettel gondolok vissza a Krisztivel való beszélgetésekre, melyeknek egy részét online, egy részét pedig személyesen tudtuk megoldani, mivel jelenleg külföldön élek. Változatos és izgalmas órákban volt részem, rádöbbentem, hogy az anyává válás témaköre mennyire komplex, és milyen nagy jelentősége van abban a családból hozott mintáknak, a gyermekkori emlékeknek is. Teljes bizalommal bármiről tudtam Krisztivel beszélgetni, strukturált, de mégis kötetlen óráink voltak, a nőiesség megélésén sokat “dolgoztunk”, de megérte, hiszen azóta nagyon szeretek nő lenni:) Jelenleg még várjuk, hogy a kisbabánk megérkezzen, de már nincsenek bennem görcsök és félelmek, és tudom, hogy jó helyre fog születni a pici. Szívből ajánlom őt mindenkinek, köszönöm Kriszti:)” „

Ági, 38 éves (2020.08.)

„Kedves Krisztina!Bocsánat, hogy csak most jelentkezem, de nagyon mozgalmas volt a nyár. Rengeteg munkával és egy hatalmas örömhírrel. Augusztus 7-en pozitívat teszteltem. Mostmár 9 hetes, szépen fejlődik, minden rendben van vele. Mellékletben csatolom első képét. Nagyon boldogok vagyunk. És nagyon köszönöm neked a segítséget. Nagyon sokat tanultam magamról (pedig már azt hittem én nem tudok) és nagyon sok mindenre rajöttem. Többször visszhangoznak bennem a szavaid. Biztonságos környezetben fog fejlődni és megszületni ez a gyermek, és valóban így is érzem. Köszönök mégegyszer mindent. További nagyon jó munkát kívánok neked. Isten áldása legyen munkádon és az életedben.Köszönettel: Eszter”(Azóta megszületett a gyönyörű kisfiuk. 🙂 Kiegészítés: Szeghy Krisztina)

Eszter, 30 éves (2020.09.)

„Egy kedves barátnőm ajánlotta Krisztina könyvét ( Ha lelki okok miatt késik a baba c. ), amit nagyon hamar el is olvastam. Már közben is éreztem, hogy nekem szükségem lenne a Babahívogató Programra. Pár éve már próbálkozunk a babával,tavaly sikerült is,viszont Ő nem maradt velünk. Az életemben nagyon sok trauma ért, melyeket mint kiderült nem sikerült feldolgoznom. Erre még a tavalyi trauma is rájött, ami teljes személyiség vesztést, megingást okozott. A konzultációk során feltártuk a múltbéli sérelmeket és eseményeket. Krisztina segített feldolgozni azokat, illetve megoldási stratégiákat ajánlott. Nagyon sokat fejlődtem ez idő alatt. Sikerült végre elfogadnom magam külsőleg és belsőleg is. Végre az a NŐ lehetek, aki mindig is szerettem volna lenni. Helyesbítek FELNŐTT NŐ, mert számomra ez is nagy lépés volt, hogy a gyermeki szerepemből kilépjek. Hálával gondolok Krisztinára, hiszen általa olyan dolgokat sikerült feltérképezni, ami által most már teljes életet élhetek. Sokat kell még dolgoznom magamon,de jó úton járok ezt tudom. Remélem hamarosan hozzánk is beköltözik egy kis lélek, de addig amíg nem jön igyekszem a lehető legjobb körülményeket ( lelki szinten) megteremteni, ahhoz, hogy elég jó anya legyek 🙂 Krisztina, köszönök Neked mindent. Összetörtem a tükröt és végre szépnek látom magam :)”

Fruzsina, 31 éves (2020.08)

„Kedves Krisztina, örömmel tudatom veled, hogy Saphira megérkezett hozzánk. A család legnagyobb örömére. A baba gyönyörű és egészséges. Nagyon nagyon köszönöm neked a terhességi előtti és a terhesség alatti segítségedet. Nagyon sokat jelentett és jelent is nekem.” (Több sikertelen inszemináció után végül spontán érkezett a kislányuk.)

Maca, 42 éves (2020.12.)

„Szia! Egy időre eltűntem, de nem véletlenül. El sem hiszem, hogy én is ezt tudom írni, de kisbabát várunk. Babonásként meg akartam várni a kritikus 12. hetet. Az utolsó beszélgetésünkre rá egy hétre pozitívat teszteltem. Nem tudom szavakba önteni, mennyire hálás vagyok neked, hogy lelkileg mennyit segítettél. Rengeteg hullámvölgyből tudtak kihúzni a beszélgetéseink. És mikor végre eljutottam oda, hogy nyitott vagyok egy kisfiúra is, leszállt egy kis lélek. Még egyszer nagyon köszönöm Kriszta!” (Nyáron a kisfiuk meg is érkezett 🙂 Kiegészítés: Szeghy Krisztina)

Timi, 29 éves (2020.12.)

„Kedves Kriszti! A programot nagyon élveztem. Megdöbbentő számomra, hogy mennyit tud segíteni az emberen, ha idegennek mesél a gondjairól, gyerekkori tapasztalatairól. A legjobb számomra mégis azutolsó alkalom volt, amikor nem én beszéltem, hanem Te foglaltad össze az addig összeszedett képedet rólam és a közvetlen családomról. A leginkább talán ez segített nekem, mert sok mindent, amit már magam is tudni véltem, megerősítettél. Számomra ez volt a legfontosabb, hogy egy külső szemlélő is sok mindent ugyanúgy lát, mint amit én érzek belső szemlélőként. Így igazolást kapott sok olyan érzésem, amit korábban nem tartottam jogosnak. A kisbabámat szeptemberre várom. 🙂 Ez úton is szeretném még egyszer megköszönni az együtt töltött alkalmakat, és a segítséget, amit nyújtottál.” Köszönettel: Zsuzska (2020.dec-ben fejeztük be a közös munkát – kiegészítés: Szeghy Krisztina”

Zsuzska (2021.05.)

„Kedves Kriszti!Lassacskán mi is elhisszük, hogy velünk történik meg és el is merjük újságolni: Jelenleg 8 hetes várandós vagyok 🙂 Ma voltunk újra UH-n, szépen fejlődik a baba, már mind a négy végtagját láttuk és erős pulzáló szíve van!Alig vártam, hogy megírhassam neked!Június elején fogant a baba, egy olyan időszakban, amikor a témát illetően teljes nyugodtságban voltunk. Nem lehetek elég hálás neked a közös munkáért! Hiszem és tudom, hogy rengeteget lendítettél a küzdelmünkön! Szeretettel és hálával: Dominika”

Dominika, 27 éves (2021.07.)

„Több sikertelen lombik és rengetg kipróbált alternatív módszer után jutottam el Hozzád, még a lelki segítséget „nem próbáltam ki”, ezért más lombikos sostárs ajánlásával találtalak meg. Nagyon tetszett a közös munka, igaza rajz tudásom nem kiemelkedő, néha féltem is, hogy ebből mi fog kisülni. 🙂 A végére nagyon szépen összeállt minden, és lehengerlő volt az összefoglalást hallgatni, amit a rajzaim, gyerekkori történeteim alapján állítottál össze. A felismerésekkel együtt megszabadultam jó néhány lelki tehertől, és már tudom magammal kapcsolatban miken kell dolgoznom a jövőben. Igazából mindenkinek jól jönne egy ilyen önismereti utazás szerintem, én nagyon hálás vagyok a beszélgetésekért. Az összefoglalót már 13 hetes kismamaként hallgattam meg, mert az utolsó foglalkozás és az összegzés között került sor az ötödik lombikra, ami sikeres is lett. 🙂 Az összes többi lombikhoz képest úgy érzem, ennél voltam a legnyugodtabb, a beszélgetésekkel egyre jobban megkönnyebbültem, és talán elhittem, hogy nekem is sikerülhet. Sikerült is. Mindenkinek szívből ajálom a Babahívogató programot.” „

Ági, 38 éves, 13 hetes kismama (2021.12.)

„Kedves Krisztina! Hosszú utat jártunk be együtt, mire a végére értünk, de úgy tűnik, megérte. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy februárban felkerestelek, és márciusban elkezdtük a közös munkánkat. 2 éve vártam már akkor, hogy hozzánk is eljöjjön a gólya, és ezalatt a két év alatt mind lelkileg, mind testileg tönkrementem, de amikor veled beszéltem hétről hétre jobban éreztem magam. Természetesen a baba volt a cél, de a találkozások során egyre jobban tudatosult bennem, hogy már nem csak az a fontos, hogy gyermekem legyen, hanem, hogy vissza kapjam önmagam, jól érezzem magam, tudjak örülni, legyenek céljaim és ha én jól leszek, akkor semmi sem állíthat meg. Hétről hétre jobban lettem. Közben zajlottak a kivizsgálások a meddőségi centrumban. Augusztusban volt a záró konzultációk és akkor már tudtuk, hogy valakit összehoztunk, nem csak mi a férjemmel, hanem te is,  hiszen nélküled ez nem ment volna. Megtanítottál  arra, hogyan érezzem újra jól magam és noha az elmúlt évek pszichés tünetei olykor még előjönnek, de egyre ritkábban, és tudom kezelni őket. Októberben indultunk volna inszeminációra, majd ha nem sikerül, lombikra, de végül nem került rá sor, hiszen október elején betöltöttem a 12. hetet. Nagyon szépen köszönjük a támogatást, a szembesítést azokkal az elnyomott lelki folyamatokkal, ami gátolta, hogy babánk legyen. Sok sikert kívánok a további munkádhoz.” 

Erika, 12 hetes kismama (2022.10.22.)

Referenciák - szeghykrisztina.hu